Az lehetsz, aki akarsz

Az lehetsz aki csak akarsz, ha a “semmiből” indulsz

Mondta már valaki neked, hogy az lehetsz, aki csak akarsz lenni, határtalan lényként olyan életet teremthetsz, amire mindig is vágytál?

Mindig ellenállásba mentem és jól felhúztam a falaimat.
Itt ülök egy SAGA nevű kávézóan Tel Aviv-ban, szürcsölöm a kávém, naplózom, nézem a forgatagot. Az élet tökéletes mozgását. Van még időm az esti gépig, ezért arra gondoltam megosztok veletek néhány gondolatot, melyek az utóbbi időben foglalkoztatnak.

Rombolás helyett…

Nekem volt egy olyan mintám/hiedelmem, hogy akkor választhatok valami mást az életben, ha lerombolom mindazt, amit addig felépítettem. Ezt ki lehetne bontani többféle képpen, de most ezek közül egyet szeretnék megmutatni nektek.

Azon túl, hogy ezek az események megadták nekem az újrakezdés lehetőségét, arra is szolgáltak, hogy általuk elismerhettem magam, hogy milyen kúl vagyok, látjátok mindent megoldok. Ez a válásom után vált rém unalmassá számomra. Cuki vagyok, de ez azért nem túl okos.

Rájöttem továbbá arra is – mert gyorsan változom és gyakorlatilag nem vagyok az a személy, aki tegnap voltam -, hogy menekültem azokból a helyzetekből is, ahol mások minősítettek: szerintük milyen vagyok, milyen nem vagyok, milyen típus vagyok, sorolhatnám.

Ilyenkor mindig ellenállásba mentem és jól felhúztam a falaimat.

Főleg azokat a helyzeteket utáltam, amikor valaki a gyerekkori-, vagy tinédzserkori énemre utalt. Ha nem találkoztál velem egy ideje személyesen, biztosan meglepődnél azon, amit látnál és tapasztalnál ma.

Teremtés a választásaidon keresztül

No, de mit tehetünk ilyenkor?

1. Egyrészt elismerheted, hogy változol, mindig és folyamatosan.

Amint elismered ezt, nem kell magadat, és a testedet a múltad alapján teremteni többé, és minden egyes nap egy új lehetőség lesz a számodra. Ki vagyok ma?

2. Adj engedélyt magadnak, hogy mást válassz!

Még Einstein is megfogalmazta, hogy az őrület az, amikor ugyanazt csináljuk/választjuk újra és újra, közben pedig más eredményt várunk. Mi van, ha nem tartozol senkinek sem magyarázattal, hogy mit és miért választasz az életben. Egész egyszerűen választhatsz mást, azért mert CSAK.

Te vagy az egyetlen személy aki biztosan végigkísér az utadon a születésed pillanatától az utolsó napodig. Mindenki más csak útitárs vagy hab a tortán, miért tennéd a saját életedet, a saját teremtésedet függővé attól, hogy mit gondolnak vagy mondanak mások. Milyen választásod lehet ma, ami senki másnak nem elérhető, de neked?!

3. Kelj fel úgy minden nap, mintha ez lenne életed legelső napja!

Tegyük fel még sosem találkoztál magaddal, az életeddel, a testeddel. Milyen lenne? Nincs referenciapontod, múltad, neved, semmi sincs. Fehér lap. Ez életed legeslegelső napja. Nincs korlátozás, bármi lehetséges a számodra. BÁRMI.

Az lehetsz, aki akarsz. BÁRKI. Ki lennél? Mit csinálnál ma? Mit nem csinánál ma? Kivel találkoznál? Kivel nem? Hogyan éreznéd magad?

Én a balesetem után azt hittem, hogy soha többé nem viszem majd magam hasonló sokkoló helyzetbe. Tévedtem.
Most látom csak utólag, hogy hol, mikor, melyik választásom teremtette azt, hogy ismét a nulláról kellett újrakezdenem.

Mi kellene ahhoz, hogy te “tanulj” az én hibámból és neked ne kelljen hasonló traumákat átélned, ahhoz, hogy az lehess aki csak akarsz!

Válaszd magad!

Milyen lenne az, ha nem lenne semmi fix vagy végleges veled kapcsolatban és megengednéd, hogy minden egyes nap változz, változzon a véleményed és a nézőpontod.

A változás természetes.

És még valami: Ne rombolj. Válassz. Teremts.

Nikolett
Tel Aviv – Jaffa, 2019. december 1.